Van egy
hasznos tipped?

Mennyivel kényelmesebb egy robotporszívó?

Informatikusként mindig is érdekelt az automatizálás. Mikor december elején elromlott a porszívóm, és le kellett cserélnem, nem is volt kérdés, hogy az új robotporszívó lesz.

Keret Mennyivel kényelmesebb egy robotporszívó?

A kicsomagolást és a próbát úgy élveztem, mint mikor gyerekként megkaptam az első távirányítású autómat. Furcsa belegondolni, hogy harminc felett már más dolgok hoznak lázba. Egy belépő kategóriás Ariete robotporszívót vettem, nem szerettem volna vagyonokat költeni. Így körülbelül 20 ezerrel jöttem ki többe, mintha hagyományos porszívót vettem volna. Nekem megér ennyit, hogy ne nekem kelljen porszívóznom.

A dobozban megtalálható minden szükséges kiegészítő, a töltéshez használt dokkoló, illetve maga a porszívó. Az egészet egyetlen gombnyomással be lehet kapcsolni, és neki is kezd a porszívózásnak. Amikor elindult a lakásban szinte olyan volt, mint egy kisállat. Ha találkozott valamivel, hirtelen megállt, rácsodálkozott, aztán megint nekiiramodott. Tökéletesen felhasználóbarát, semmit nem kellett állítgatni rajta, mindent magától oldott meg.

A tapasztalatok

Ez egy porszívó, vagyis a működése jár némi zajjal. Halkabb, mint az előző porszívóm, de hozzá kell tenni, hogy az egy több mint tíz éves modell volt. Nem tudom, hogy a mai típusok mennyivel lettek halkabbak. Mindenesetre én általában akkor szoktam beindítani, ha elmegyek otthonról egy kis időre, például bevásárolni. Ilyenkor egyáltalán nem zavar a hangja. Ha otthon dolgozom, nem szoktam bekapcsolni, mert engem zavar munka közben.

A nappaliban laminált padlón, az étkezőben és a konyhában csempén, a hálóban pedig szőnyegen használom. Egyikkel sem volt még semmi baja. A leírás szerint másfél órát bír egy töltéssel, a lakással körülbelül egy óra alatt végez, ennyi idő alatt még egyszer sem merült le. Tölteni esténként szoktam, így igazából nem zavar, hogy kell neki néhány óra két használat között.

A mérete. Eddig egy kifejezetten masszív porszívóm volt, ezzel szemben ez egy elég kis darab. Nincs tíz centi magas, kényelmesen befér az ágyam alá, és ott is kitakarít.

Mindent egybevetve örülök, hogy megvettem. Hetente egyszer muszáj volt felporszívózni, nem vitt el sok időt, de sosem szerettem. Ezt a megoldást annál jobban kedvelem. Az első néhány alkalommal még nézni is jó volt, ahogy dolgozik. Egészen érdekes mintákat képes leírni.

Weboldal címe: electrobb.hu

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI TAKARÍTÁS, TAKARÍTÓ CÉG TIPPEK

Galambriasztók, madárhálók nagy választékban

Galambriasztók, madárhálók nagy választékban

Elege van a sokat ígérő, de kevésbé működő házi praktikákból, amikkel távol tarthatná erkélyétől, párkányától a madarakat? Ideje, hogy hatékony segítségre váltson, és vegyen egy galambriasztót!

Hogyan nem lesz rémálom a szőnyegtisztítás?

Hogyan nem lesz rémálom a szőnyegtisztítás?

A szőnyeg nagyon kénye bútordarab. Beletapossuk a sarat, leöntjük vörösborral, porosodik, árt neki a fűtés és az eső is. Hogyan lehet egyszerűbb a szőnyegtisztítás? Segítünk!

10 tipp irodaköltöztetéshez

10 tipp irodaköltöztetéshez

Az irodaköltöztetése nem egyszerű feladat, de egy ki odafigyeléssel könnyen és gyorsan kezdhetjük ez a munkát az új helyen. Az alábbiakban a céges költözéshez szeretnénk tippeket adni.

A rohadék ágyi poloska

A rohadék ágyi poloska

Gyorsan szaporodó dög és fájdalmas, viszkető csípése van, ráadásul a házilagos irtási kísérletekkel semmire se megyünk ellene. Az ágyi poloska kiirtása nem is olyan egyszerű.

Honnan vegyünk takarítógépet?

Honnan vegyünk takarítógépet?

Kézi erővel mozgatott, motoros, kicsi, nagy, ráülős típus? A  takarítógép választék ma már igen nagy, hiszen a plázák, irodaépületek, csarnokok, szállodák takarítása hatékony megoldásokat követel.